Az elmúlt hét éves uniós költségvetési ciklusban 38 milliárd forint értékben hajtottak végre fejlesztéseket a nemzeti parki igazgatóságok és 100 ezer hektáron javították a természeti környezet állapotát.
Az államtitkár szerint a legismertebb a Hortobágyi, a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park, míg a legnagyobb számú látogatóval a Balaton-felvidéki Nemzeti Park rendelkezik.
Magyarországon 10 nemzeti park igazgatóság működik, a hortobágyi jött létre elsőként 1973-ban, az utolsó pedig az Őrségi Nemzeti Park volt, amelyet 2002-ben alapítottak - ismertette Rácz András.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt