A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (KIMBA) eláll attól a szándékától, hogy a csepeli, Hollandi út 10. szám alatti Ifjúsági Táborba sportkollégiumot építsen – idézia Csepel.info hírét a Hvg.hu.
A csepeli Kis-Duna-partjára, a Németh Szilárd-féle Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (KIMBA) épített volna kollégiumot, azonban a terület eladását a csepeli képviselő-testület elutasította.
A fideszes vezetésű csepeli önkormányzat többször is megtagadta, hogy a területet átadják. Borbély Lénárd, a kerület fideszes polgármestere a helyszínről közvélemény-kutatást is végeztetett, amiből kiderült, hogy a helyiek 84,4 százaléka elutasította a terveket.
Január végén Németh Szilárd számonkérte a Facebookon Borbélyt, amiért a KIMBA nem kapja meg a területet. Akkor a csepeli polgármester kommentben reagált: megírta, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Kollégiuma 100 százalékos kormányzati támogatásból már megvalósult. 2021. augusztus 31-én adták át, valamint megismételte, hogy a kérést a csepeli önkormányzat testülete elutasította.
Az ifjúsági tábor fejlesztése a lap szerint közösségi fejlesztésben valósulhat meg.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram