Az Index birtokába került egy levél, amit kilenc nagy német tudományos szervezet írt néhány napja Palkovics Lászlónak, jelezve, hogy véleményük szerint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jól működik, a sikerét pedig nagyban veszélyeztetné az autonómiája csökkentése. A német szervezetek nagyon aggódnak az MTA elleni politikai tervek miatt, és kiállnak a Akadémia vezetése mellett.
Amióta elkezdődtek az MTA elleni politikai támadások, Palkovics László miniszter folyamatosan azt kommunikálja, hogy az Akadémia kutatóintézeteinek tervezett elvétele, pénzügyi függetlenségének megszüntetése és a nagyobb kormányzati ellenőrzés igénye annyira rendben van, hogy Németországban is ehhez hasonló rendszer működik: ő csak a Max Planck Társasághoz hasonló modellt szeretne megvalósítani Magyarországon.
Kapcsolódó
A kritikusok erre rendszeresen azzal válaszolnak, hogy Palkovics valójában sokkal inkább a putyini modellt másolja, a németektől pedig csak nagyon szelektíven venne át egyes elemeket: Németországban messze nincs olyan kormányzati befolyás a tudomány fölött, mint amit nálunk bevezetne, ráadásul ott az intézetek megkapják a költségvetésből az alapfinanszírozásukat (Palkovics ezt önkényesen visszatartja, és egy teljesen új pályázati rendszerre akarná a magyar tudományt átállítani) - olvasható az Index cikkében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben