A portál szerint az országban naponta beadott vakcinák november 29-én érték el a csúcspontot, azóta viszont csökken a naponta beadott oltások száma.
Akadnak olyanok is, akiknél viszont már majdnem fél év is eltelt a harmadik oltás óta. A negyedik oltás általános bevezetése azonban egyelőre nem indokolt az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint.
Jakab Ferenc virológus arról beszélt, hogy az első és a második oltás az alapozás. A harmadik oltás meg egy ismétlő, megerősítő oltás, ami nagyon megdobja és megerősíti a szervezet védekezési képességét a vírussal szemben.
Ennek gondos, precíz kidolgozása és analízise után tudjuk megmondani azt, hogy szükség van–e a negyedik oltásra
- tette hozzá.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik