A csütörtökön este megjelent Magyar Közlöny egyik kormányrendelete módosítja a KRESZ-t. A megfogalmazás így szól: az autóbusz forgalmi sávban, az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül, a nemzetközi sportszövetség (FINA) által rendezett nemzetközi sportesemény szervező bizottsága által - a nemzetközi sportesemény ideje alatt és azzal összefüggésben - használt, kormányhatározatban meghatározott jelzést viselő jármű a sportesemény helyszínéül szolgáló település területén közlekedhet.
A módosítás 2017. július 10-én lép hatályba és augusztus 5-én hatályát veszti. Ebből világos, hogy az engedmény csak az úszó-vb idejére és annak szervezői által használt kocsikra vonatkozik.
A buszsávot használható járművek jelzésére utaló kormányhatározat még nem jelent meg.
(Az úszó-vb-t megelőzően forgalmi korlátozások is jönnek.)
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga