A parlament hétfőn úgy döntött, adómentesen vehetik fel reálhozamukat azok a magánpénztártagok, akik március 31-ig visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe. A T. Ház kormánypárti szavazatokkal fogadta el a költségvetési bizottság előterjesztését, kiegészítve azt a közpénzügyi tárgyú törvénymódosítást, amelyet a fideszes Kósa Lajos kezdeményezett. A törvényjavaslatról egy hét múlva szavaz a parlament.
A döntés alapján azok, akik magán-nyugdíjpénztári vagyonukat önkéntes nyugdíjpénztárba helyezik, a kifizetések 20 százalékának megfelelő, legfeljebb 300 ezer forintos adóvisszatérítésben részesülhetnek.
Az indoklás szerint így az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők ugyanazokat a mentességeket és kedvezményeket vehetik igénybe, mint amelyek a korábban visszalépőket megillették.
Fizessen mindenki az állami nyugdíjkasszába!
A parlament a gazdasági stabilitási törvény december végi elfogadásával több ponton változtatott a magánnyugdíj-pénztári tagokra vonatkozó szabályokon. Megszűnt a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagdíjfizetés azok esetében, akik fenntartották magánpénztári tagságukat, az általuk fizetett 10 százalékos nyugdíjjárulék az állami nyugdíjkasszába kerül. Ugyanakkor március végéig újra megnyitották az állami pillérbe való átlépés lehetőségét annak a 102 ezer embernek, aki fenntartotta pénztártagságát.
A Ház akkor arról is határozott, hogy az állami pillérbe visszalépő magánpénztártagok a tagdíjkiegészítésként befizetett összeget, valamint a reálhozamukat felvehetik, vagy önkéntes pénztárba, illetve a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számlájukra utalhatják.
A döntéssel a magánpénztárban maradók állami nyugdíjjogosultságot kaptak, vagyis az Országgyűlés eltörölte azt a szabályt, hogy aki korábban pénztártag maradt, kilépett a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből, ezért 2012 januárjától keresetei nem számítanak be majdani állami nyugdíjába.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben