Öt százalékos, visszaigényelhető lakásáfa, illetékmentes, többgenerációs CSOK, tetőtér-beépítési és otthonfelújítási támogatások. A kormány 2021-re esedékes családtámogatási programjának legígéretesebb elemei már rögtön a bejelentést követően éreztették a hatásukat: a kékgalléros hirdetésekben élen járó, jelenleg 4700-nál is több álláshirdetést kínáló Jófogás adatai azt mutatják, hogy a járvány második hulláma az építőiparral kapcsolatos munkákat viselte meg a legkevésbé.
"Január folyamán 27 százalékos növekedést regisztráltunk az építőipari kategóriában. Ez az egyetlen kategória, ami januárban még magasabb keresési számot is produkált, mint a második hullám előtt. Mindez összhangban van a szektort érintő állami támogatáscsomagokkal és így a lakossági részről növekvő kereslettel is. Ezen túl még úgy látjuk, hogy Budapest és Pest megye mellett jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben érhető el a legtöbb vonatkozó álláshirdetés" - emelte ki Palocsay Géza, a Jófogást működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügyvezetője.
Kapcsolódó
A havi 2,3 millió látogatót fogadó Jófogás stratégiai partnereként a Trenkwalder ezzel egy időben egy csaknem 110 ezer álláskeresőt érintő elemzést is végzett, hogy pontosabb képet kapjon a járványhelyzetnek leginkább kitett munkavállalókról.
A vállalat adatai alapján egyértelmű, hogy a pandémia leginkább a 18-30 éves korosztályt érintette és érinti, különösen a pályakezdőket és a junior beosztású munkavállalókat. Feltűnő még, hogy a legtöbben most Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében keresnek állást.
"A különböző szektorokat összehasonlítva azonban az építőiparban sokkal hamarabb történt meg a visszarendeződés, és a vírus enyhülésével a szabad mozgás és a nemzetközi felszívóerő sem olyan mértékben tért vissza, ahogy azt sokan várták. Vagyis sok munkavállaló itthon maradt, és továbbra is ebben a szektorban szeretne dolgozni. Most csupán az a kérdés, hogy mekkora arányban és milyen feltételek mellett tudják őket foglalkoztatni a rohamléptékben szaporodó építőipari megrendeléseknek köszönhetően" - tette hozzá Hamrák Viktor, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán