Ez azt jelenti, hogy majdnem kétszázzal többen kaptak idén jutalmat, mint tavaly. A jutalmazottak 90 százaléka nem vezető beosztású. Átlagosan egy-egy dolgozó nettó 473 713 forint jutalomban részesült.
Bár a prémiumok összege az elmúlt években emelkedett, az idén csaknem a tavalyi összeggel megegyező mennyiségű közpénzt osztattak ki: 2017-ben 151 milliót, 2018-ban 339 milliót, 2019-ben 460 milliót, 2020-ban pedig 450 milliót osztottak szét - számolt be a portál.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei, valamint a Monetáris Tanács tagjai a szokásos havi béren felül prémiumot, jutalmat idén sem kapnak.
Az MNB az elmúlt éveket folyamatosan pozitív eredménnyel zárta, így az MNB működése nemhogy nem jelent terhet a költségvetésnek, vagyis az adófizetőknek, hanem 2020-ban már rekordméretű, 250 milliárd forint osztalékot is fizetett. Az MNB a kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalók részére kifizetett jutalmat tehát a gazdaságos működéséből fakadó eredményéből biztosította - szól a hivatalos indoklás.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben