A miniszterek vagyonnyilatkozataiból kiderült, hogy több miniszter is milliós juttatást vesz fel a modellváltáson átesett állami egyetemi kuratóriumi tagságának, vagy a kaszinókoncessziónak köszönhetően - írja a Telex az RTL-re hivatkozva. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter például a budapesti kaszinók működtetéséért felelő cégéből 1,6 milliárd forint osztalékot zsebelt be, miniszterként.
Szalay-Bobrovniczky kinevezése után a kormány azt ígérte, hogy a többi cégével együtt – az Andy Vajna halála után Garancsi Istvánnal közösen átvett – kaszinós cégét is eladja. Az RTL szerint az nem derült ki az átláthatatlanabbá tett nyilatkozatból, hogy Szalay-Bobrovniczky eladta-e a céget, a nyilvános cégadatok viszont nem erre utalnak.
Milliós fizu
Varga Judit a miniszterkedés mellett a modellváltáson átesett, alapítványi tulajdonba került Miskolci Egyetem kuratóriumának elnöke. Ezért a munkáért eddig nem kapott juttatást, de júliustól milliós fizetést vehet fel az alapítványtól. Hogy pontosan mennyi pénzről van szó, azt nem tudni, csak annyi nyilvános, hogy 1 és 5 millió forint közötti fizetésről van szó.
Ugyanennyi fizetést kaphat Szijjártó Péter külügyminiszter a győri Széchenyi Egyetem kuratórium tagságáért. Az RTL mindkét miniszter kereste azzal kapcsolatban, hogy miért kapnak mostantól milliós fizetést azért a munkáért, amit eddig ingyen végeztek, de nem kapott választ.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt