Hónapok óta tartó tárgyalássorozat után hétfőn, délután két órakor írhatják alá a megállapodást a 2021-es minimálbérről a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány képviselői - írja a hvg.hu.
A megegyezés úgy szól, hogy februártól 4 százalékkal nő a minimálbér, illetve a garantált bérminimum. Ez azt jelenti:
- a minimálbér bruttó 161 ezer forintról 167 400 forintra,
- a garantált bérminimum bruttó 210 600 forintról 219 000 forintra emelkedik.
Az év második felétől további egy százalékkal nőhet a legkisebb bér összege, amennyiben a szociális hozzájárulás összege tovább csökken. Ebben az esetben a második félévben már bruttó 169 ezer forintos minimálbérrel és 221 ezer 200 forintos bérminimummal lehet számolni. Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a hvg.hu-nak azt mondta, fájó szívvel, de igent mondtak a megállapodás aláírására. A szakszervezeti vezető hozzátette, reálisan 5 százalékos emelést tartottak volna elfogadhatónak. A döntés során azonban figyelembe vették, hogy megállapodás hiányában a minimálbérek a 2020-as szinten maradnának, ezzel együtt mindazok a juttatások is, amelyek a minimálbértől függnek.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram