A jogász szerint a polgári ítélkező tanácsok az adatok alapján egy évvel ezelőtt több mint tízezer devizapert felfüggesztettek. Ezek az ügyek a banki elszámolások befejezése után mostanában folytathatók. Hallani lehet arról, hogy új jogcímeken is indulnak hasonló ügyek. Elképzelhető tehát, hogy hamarosan elkezdődik a devizaperek új szakasza -nyilatkozta a lapnak.
Darák elmondta: a Kúria szakemberei hónapok óta foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel. A polgári kollégiumok vezetői ennek eredményeképpen szeptemberben és novemberben országos értekezleten határozták meg, milyen főbb kérdések adódhatnak a folytatódó perekben, s miképpen lehet azokra válaszolni. Elemzésüket a Kúria szakmai folyóiratában januárban nyilvánosságra hozzuk.
Két évvel ezelőtt elfogadott jogegységi határozatában a Kúria rögzítette, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztók viselik. Majd állást foglalt arról is, hogy az árfolyamrés alkalmazása és az egyoldalú kamatemelés tisztességtelen lehetett. Az elnök szerint luxemburgi székhelyű Európai Bíróság egy azóta hozott ítélete arra utal: helyes volt a döntésünk, a devizaalapú kölcsönszerződések nem tekinthetők például befektetési szolgáltatásnak. Elmondta: a jogegységi határozat alapján meghozott jogszabályok nyomán lebonyolított banki elszámolás sok adóst hozzásegített a megoldáshoz.
Naponta nagy számban érkeznek a beadványok
Darák meggyőződése ha nincs ez a régiónkban egyébként egyedülálló rendezési mód, s a perek rázúdultak volna az igazságszolgáltatásra, a bíróságok évekig csak a devizapereket tárgyalhatták volna. Az egy éve felfüggesztett konkrét ügyek ugyanakkor most újra napirendre kerülnek, habár az adósoknak nyilatkozatot kell tenniük a megoldás módjára. Az nem elegendő, ha valaki hajdan csak azt kérte, hogy semmisítsék meg a hitelszerződését.
A kollégiumvezetők hamarosan nyilvánosságra kerülő állásfoglalása nagy terjedelemben részletezi, mit tartalmazzon például az ügyfelek nyilatkozata, s miképpen kell az ilyen ügyekben eljárni. Egyelőre pontosan nem tudom megmondani, hány per folytatódik majd, mert egyes ügyeknek több leágazásuk is volt. Az mindenesetre bizonyos, hogy a bíráknak készülniük kell a feladatra. A Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumához naponta nagy számban érkeznek a korábbi perek folytatását kezdeményező beadványok - ismertette a lapnak Darák Péter.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram