A változtatásra egyrészt Andy Vajna filmipari kormánybiztos halála miatt volt szükség, és azért, mert lemondott Hegedűs Bálint forgatókönyvíró és egy helyettes tag, Medveczky Balázs televíziós szakember. Hegedűs Bálint a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatójaként tovább folytatja tevékenységét, Medveczky Balázs más irányú elfoglaltságai miatt márciustól nem tudja vállalni a helyettes tagságot - írja az Index.hu.
Mindennek nincs köze Andy Vajna filmipari kormánybiztosi pozíciójához: erre a posztra egyelőre nem neveztek ki senkit, így pillanatnyilag Havas Ágnes a Filmalap vezérigazgatójaként a filmszakma legmagasabb hazai képviselője. A kormánybiztosi poszt jövője nyitott kérdés, mivel azt gyakorlatilag Andy Vajna kedvéért hozták létre, a magyar filmipar működéséhez nincs rá feltétlen szükség. Hogy lesz-e újra ilyen hivatal, az csak a kormány szándékaitól függ.
Divinyi Réka forgatókönyvíróként olyan közönségsikereket írt meg, mint a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem, a Valami Amerika 2 és 3 vagy a BÚÉK, de az ő nevéhez fűződik a Pappa pia című rettenet is. Forgatókönyvírói tevékenységéért 2012-ben Balázs Béla-díjat kapott. 2017 óta Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít.
Fekete Ibolya az 1980-as években forgatókönyvíróként kezdte pályafutását, 1995-ben készítette el első játékfilmjét, a Bolse Vita-át. Chico című filmjéért 2001-ben Karlovy Varyban elnyerte a legjobb rendező díját. A Balázs Béla-díjas alkotó legutóbbi filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból nagy sikerrel ment a mozikban és fesztiválokon egyaránt. 2004 óta az Európai Filmakadémia tagja. Tanít a kolozsvári Sapientia Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen.
Zágoni Bálint a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője, 2009-től a Filmtettfeszt - Erdélyi Magyar Filmszemle főszervezője. 2007-től a Filmtett Workshop szervezője, 2013 óta a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál magyar programjának kurátora. Rendezőként és forgatókönyvíróként számos dokumentumfilmet jegyez, köztük a kolozsvári filmgyár történetét feldolgozó A Sárga csikó nyomában-t és a Janovics Jenő, a magyar Pathé című portréfilmet.
Név | Titulus |
Divinyi Réka | forgatókönyvíró |
Fekete Ibolya | filmrendező |
Havas Ágnes | Filmalap vezérigazgatója |
Kálmán András | forgalmazási szakember |
Kovács András Bálint | egyetemi tanár, az ELTE Filmtudomány tanszékének vezetője |
helyettes tag: Zágoni Bálint | kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője |
Forrás: Filmalap |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Annyian vannak a Szent Péter téren, hogy le kellett zárni – egy világ figyeli a pápa temetését (KÉPEK)

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Óvatosság és kivárás: sokan nem tudnak megbirkózni a gigantikus lakásárakkal

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

A speckó okostelefont már nem is exportálják a kínaiak

Varga Mihály: Sáncháború alakul, mindneki beássa magát a védvonalai mögé

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól
