Nagy István az Inforádió Aréna című műsorában elmondta, hogy a probléma több mint egymillió hektár termőföldet és 3,5 millió embert érint. Mi több, az erdőterületek esetében még kiterjedtebb a jelentősége. Ugyanakkor folyamatosan növekszik e birtokstruktúra aránya, a halálozások utáni hagyatéki döntések eredményeként.
Szerinte az osztatlan közös tulajdon gúzsba köti a magyar mezőgazdaságot és a versenyképesség szempontjából elengedhetetlen a megszüntetése. Elárulta, hogy a tervezet lényegi eleme, hogy az államnak kellene vásárlóként fellépnie. Ez úgy nézne ki, hogy az olyan birtokok esetében, ahol a tulajdonos nem jelentkezik/nem elérhető, az állam megvenné a földeket, majd egy "egészséges" birtokméret kialakítását követően továbbértékesítené azokat.
Kapcsolódó
Nagy István beszélt arról is, hogy a gazdáknak a kereskedelemben termelődő haszon visszaosztásából is részesülniük kellene.
A magyar gazdaság egyik legnagyobb sebezhetőségének nevezte, hogy a piac, vagyis a kiskereskedelmi üzletek nincsenek magyar kézben - írja az Infostart.hu.
Egy közösségi feldolgozó-üzem felépítése jelenthetne megoldást a szabolcsi alma felvásárlásának ügyére
- jelentette ki az agrárminiszter. Legalább akkora üzemre lenne szükség, hogy ármeghatározó tényező tudjon lenni. Úgy vélte: így elérhető, hogy a feldolgozók ne tudjanak összefogni a gazdák kárára.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben