Több mint 36 százalékos növekedést irányoz elő a kormány költségvetési javaslata az álláskeresési ellátásokra. Néhány százalékos növekedést indokolna a tény, hogy a minimálbér növekedésével minden évben nő az álláskeresési járadék maximális összege is. Tavaly ez mindössze hárommilliárdos emelkedést jelentett, úgyhogy ez a hatás aligha magyarázza meg teljesen a tervezett húszmilliárdos növekedést.
A változás okáról a portál megkérdezte a Pénzügyminisztériumot, amely azonban nem adott választ. A legvalószínűbb lehetőség a közszféra leépítése: a napokban kiderült, hogy a kormány létszámstopot vezetett be a közigazgatásban, ráadásul a közszféra leépítéséről szóló terveket a kabinet korábban is hangoztatott.
Például még mindig érvényben van az a kormányhatározat, amely szerint a közszférában a nyugdíjazottak helyére "közalkalmazottak, kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők álláshelyeinek betöltésére közalkalmazotti, kormányzati szolgálati jogviszony nem létesíthető, és a feladat ellátására megbízási vagy vállalkozási szerződés nem köthető".
E határozatnak a következményei rosszabbak, mint a fűnyíró elvű leépítésé, hiszen így lényegében a véletlenen múlik, mely intézményeknél, s azokon belül mely osztályokon szűnnek meg álláshelyek. Emellett egyéb, a sajtóban nem bejelentett, "lopakodó" leépítések is történtek a közszférában, sok esetben a leépítetteket közmunkásként foglalkoztatták vissza.
A hvg.hu emlékeztet: oly módon is csökkentették a közszféra méretét, hogy egyes intézményeket nonprofit cégek alá szerveztek be. A Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter is egyébként az Operaház gazdasági társasággá átalakításával fenyegette az alkalmazottakat, egy interjúban arról beszélt, hogy sztrájk esetén a gazdasági társasággá átalakulást javasolja a miniszternek, s ebben a formában már három hónap alatt lezavarható egy csoportos létszámleépítés.
Hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arra a sajtóhírre, hogy a mentőknél létszámstop van, cáfolta az értesülést, ugyanakkor a létszámstop céljáról is információval szolgált: "az intézkedés célja, hogy a bürokrácia ne növekedjen, hatékony és olcsó államot teremtsünk meg".
Mindezek tükrében erősen valószínűnek tűnik, hogy a kormány leépítésekben gondolkodik, bármekkora gondot is okozzon is a közigazgatásban a munkaerőhiány. A maradók valószínűleg nagyobb bérre számíthatnak, hiszen Varga Mihály belengette már, hogy a kormánytisztviselői és köztisztviselői bérrendezés lehetőségéről ősszel dönt a kormány.
Kép forrása: Shutterstock
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Egy olyan játszmába kezdett Magyarország, amely mindent megváltoztathat

Máris itt az új magyar rendszám

Komoly üzlet készül: Trump benyújtotta a számlát Zelenszkijnek, előkerült egy titkos térkép Ukrajna kincseiről

A GPS csodákra képes, nem akármilyen kiskaput kaphatnak a gyorshajtók

Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról

Csőd után kivonulás: nem tudjuk, innentől mibe rakják a magyarok a töltött káposztát

Trump odacsap? – Elképesztő szankciók jönnek, ha nem állnak le az oroszok

Ezzel a korosztállyal szóba sem állnak a bankok, gondolni sem nagyon mernek a támogatásra

A vámkivető Trump egyvalamivel nem számolt Mexikóban: a kartellel
