Rövid távon kifejezetten jól alakulnak Európa gazdasági kilátásai, ezt jelzik a konjunktúrabarométerek és a GDP-adatok egyaránt. Ezzel együtt azonban az is igaz, hogy a kontinens még mindig a gyengébbek között van.
Az ECB jelenleg inkább attól tart, hogy az inflációs várakozások középtávon "beesnek" és beragadnak. Jó hír, hogy a fogyasztók költési döntéseiket (például a nagyobb értékű fogyasztási cikkekről) nem halasztják el, mert középtávon élénkülésben bíznak - mondta Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
Az európai bankrendszerben egyelőre vegyes a kép. Több országban már élénkül a hitelezés, hamarosan az európai országok többségében így lesz - véli a szakértő. A hitelezési fordulatot az is erősíti, hogy nagyot estek a hitelkamatok és már lazítanak a bankok a hitelfeltételeken.
Az európai qe (mennyiségi lazítás) még el sem indult (majd csak márciustól fut ugyanis), de már működik - állapította meg Forián-Szabó. Bár makroszempontból nem vár sokat a qe-től, de: egyrészt a mostani helyzet kialakulásában jelentős szerepe a lazítási várakozásoknak, másrészt az euró érdemben gyengült, harmadrészt pedig a kamatszintek alacsony szinten stabilizálódtak, ezért már kevésbé van szükség monetáris élénkítésre, csakhogy hitelességi szempontból veszélyes lenne kitáncolni mögüle - állapította meg a közgazdász. Véleménye szerint a "kitáncolás" egy-két negyedév után kezdődhet.
A piacok alaposan eltúlozzák a görögök eurózónás kilépésének/kizárásának esélyét, ez ugyanis senkinek sem érdeke. Athénnak május elejéig van pénze, addig van mozgástér. Megegyezést várok - mondta a befektetési igazgató.
Rövid távon a közép-európai országok is felpattanás előtt állnak, ráadásul hosszabb távon és Nyugat-Európánál jobbak a növekedési lehetőségeik (alacsony adósságráta, rugalmasabb munkaerőpiac és termelékenységi tartalékok).
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól