Kedden őrizetbe vettek a 30 közlekedési rendőrt a máltai rendőrség 50 fős állományból, mert a gyanú szerint csaltak a túlórák és az üzemanyag-használat elszámolásakor - írja a 444.hu a Reuters alapján.
A nagy létszámhiány miatt más részlegektől vezényeltek egyenruhásokat az utakra.
Kapcsolódó
A beszámolók szerint nem sok sikerrel, a helyiek jóval kevesebb rendőrrel találkoztak az utakon már kedden, mint korábban. Az új miniszterelnök, Robert Abela szerint jó, hogy a rendőrég nyomoz a saját emberei ügyében, és ha kell, bíróság elé állítja őket.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok