A magyar nyertesen kívül még egy ember eltalálta a nyerőszámokat, aki ugyanekkora összeget vihet haza.
A közzétett információk szerint az Eurojackpot 2012 márciusában indult és jelenleg 16 országban játszható (Izland, Finnország, Norvégia, Svédország, Dánia, Észtország, Lettország, Litvánia, Hollandia, Németország, Csehország, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Olaszország és Spanyolország). Magyarországon 2014. október 10-én volt az első sorsolás. A játék várható főnyereménye minden héten legalább bruttó 10 millió euró, amelyet a résztvevő országok bármelyikében megnyerhetnek a játékosok. Ehhez 50 számból ötöt, továbbá 10 pótszámból kettőt kell eltalálni-írja az MTI.
Az Eurojackpoton 1:95 millióhoz az esély a főnyereményre. A sorsolásokat péntekenként Finnországban, Helsinkiben tartják, magyarországi idő szerint 21 óra és 22 óra között.
Magyarországon a legnagyobb nyeremény eddig 324 209 493 forint volt 2015-ben a 7. játékhéten.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben