A közlés szerint a Liga elnöke a következő Liga Tanácson adja vissza mandátumát, annak a testületnek, amely megválasztotta e tisztségre. Gaskó István jelezte azt is, hogy hétfőtől nem él elnöki jogaival.
A közlés szerint a Liga elnöke a következő Liga Tanácson adja vissza mandátumát, annak a testületnek, amely megválasztotta e tisztségre. Gaskó István jelezte azt is, hogy hétfőtől nem él elnöki jogaival. Az elnökség a Liga Tanács ülését 2016. február 18-ra hívta össze. Az elnökség a bejelentést tudomásul vette, és felkérte Gaskó Istvánt, hogy töltse be a Liga Akadémia Kuratóriumának elnöki tisztségét, aki a felkérést elfogadta. Az elnökség döntése értelmében a szervezet irányítását a Liga Tanács döntéséig a társelnökök látják el.
Gaskó István az elnöki tisztséget 1996 áprilisától töltötte be, munkájának eredményeként a Liga Szakszervezetek, mint konföderáció, kiemelt szereplőjévé vált a szakszervezeti mozgalomnak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt