Az Országgyűlés elfogadta a tegnapi éjszakába nyúló vita után a kulturális törvénycsomagot. A szöveg érdemben már nem változott ahhoz képest, amit három nappal ezelőtt a kormány hivatalosan benyújtott, viszont jelentősen eltér attól a korábbi tervezettől, ami gyakorlatilag eltüntette volna a színházak függetlenségét - derül ki az Index cikkéből.
Az eredeti változat gyakorlatilag megszüntette volna a Nemzeti Kulturális Alap finanszírozási tevékenységét, valamint a kormány beleszólást kapott volna az önkormányzati fenntartású színházak igazgatóinak kinevezésébe. Ezeket kivették, így a most elfogadott verzió szerint az a legfontosabb változás, hogy lesznek önkormányzati és állami közös működtetésű színházak.
Az enyhített szigor a portál szerint nem a heves ellenzéki és civil tiltakozások eredménye, hanem a kormányon belüli pozícióharcok következménye.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak