Orbán Viktor magyar kormányfő, Milos Zeman cseh elnök és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke megtagadják a menekültek befogadását, Európa külső határainak megerősítése mellett kardoskodnak és véget vetnének a Földközi-tengeren keresztüli migrációnak - írja az MTI.
A szerző szerint azonban a fent említett tagállamok elzárkózásának megvannak az okai: egy szegényebb ország, mint például Magyarország, nem tudja ugyanazokat a szociális szolgáltatásokat nyújtani a bevándorlóknak, mint Luxemburg vagy Svédország; egy román politikus mivel magyarázhatná, hogy menekülteket fogad be, miközben az országból a nélkülözés elől külföldre mennek dolgozni az emberek. (Eddig 700 menekültet fogadott be Románia.) A bevándorlók szerinte egyébként sem maradnának azokban az országokban, amelyek nem tudnak nekik szociális támogatást nyújtani.
Schümer arra is utal, hogy az unió kettős mércét alkalmaz, Nyugaton a dicséreteket, Keleten a szidást osztogatja. Még soha egyetlen uniós biztos nem kritizálta a pártközeli politikusok kinevezését a német alkotmánybíróságba vagy a pártok befolyását a közszolgálati televízióra - szögezte le.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben