276 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet júliusban - közölte pénteken a statisztikai hivatal, amely szerint az export és az import euróban számított értéke egyaránt 7,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A termék-külkereskedelmi többlet így 19 millió euróval emelkedett.
Az export 9,0 milliárd eurós (2926 milliárd forintos) értéket ért el, míg a behozatalnál ez a szám 8,7 milliárd euró (2835 milliárd forint) volt.
Kapcsolódó
A termék-külkereskedelmi többlet - vagyis az export és az import különbsége - 276 millió euró (91 milliárd forint) volt.
Az adatokból az látszik, hogy az ország legnagyobb kereskedelmi partnerei még mindig az EU tagállamai: a kivitel 80, a behozatal 74 százaléka történt ebbe vagy ebből az irányból.
Idén júliusban az egy évvel korábbihoz képest az export és az import euróban számított értéke egyaránt 7,6 százalékkal nőtt.
Ez növekedés egy hónap alatt, mert júniusban az export euróban számított értéke 6,1, az importé 1,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi többlet 556 millió euró volt, 437 millió euróval kevesebb, mint tavaly júniusban.
Megnevezés | Export | Import | Egyenleg | |||
érték, folyó áron | az előző év azonos időszaka = 100,0 százalék | érték, folyó áron | az előző év azonos időszaka = 100,0 százalék | érték, folyó áron | változás az előző év azonos időszakához képest | |
2019.július | ||||||
Milliárd forint | 2 926 | 107,8 | 2 835 | 107,7 | 91 | 7 |
Millió euró | 9 003 | 107,6 | 8 727 | 107,6 | 276 | 19 |
2019. január-július | ||||||
Milliárd forint | 20 549 | 105,6 | 19 466 | 107,7 | 1 083 | -295 |
Millió euró | 64 021 | 103,8 | 60 659 | 105,8 | 3 361 | -1 003 |
Forrás: KSH |
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra
