A termelés az év első hét hónapjában 6,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júliusban az előző hónaphoz viszonyítva 1,7 százalékkal emelkedett.
A KSH szerint a bővüléshez a feldolgozóipari alágak nagy többsége hozzájárult. A legnagyobb súlyú járműgyártás jelentősen bővült, ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása az ipari átlag alatti mértékben emelkedett.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához