Közölte: négy pont van, amivel kapcsolatban a KT állást foglalt. Az első tétel szerint tudni kell, hogy mire tartalékolunk, vagyis a tartalékokat célorientáltabbá kell tenni. Ez ismétlődő kritikája a KT-nak - tette hozzá. A tanács véleménye javítani kell a tervszerűséget az egész magyar vagyongazdálkodási folyamatban jobban, és gondosabban kellene eljárni.
A harmadik pont a felülről nyitott előirányzatokkal kapcsolatban szervezettebb, körültekintőbb gazdálkodási igényt fogalmazza meg.
A negyedik pedig a gazdálkodás egészének, a szerkezetváltásoknak - egészségügy, felsőoktatás - az értékelése lesz, amelyre ősszel, az első féléves értékelésében tér vissza a KT.
A Költségvetési Tanács elnöke szerint a jövő évi büdzsé óvatossága a realitásokat tükrözi.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre