A székesfehérvári Szent György Kórház belső vizsgálata szerint nem az egy hónapja leváltott főigazgatója szolgáltatott késlekedve adatokat a vírushelyzetről, amelyre hivatkozva leváltotta őt az emberi erőforrások minisztere. A vizsgálatot az új főigazgató, Bucsi László indította, aki hétfőn megerősítette a portál értesüléseit.
Csernavölgyi a portálnak elmondta, a kórház telefonon mindig pontosan továbbította az információkat. Ez pedig eleve nem is főigazgatói hatáskör, hanem adminisztrációs feladat, ő főigazgatóként a kollektíva többi tagjával "a nap minden órájában a betegellátást szervezte, gyógyított, szűrt, és minden idegszálával a járványügyi helyzet megoldására koncentrált."
Az Emmi hivatalos, április 11-i közleménye szerint Csernavölgyi István súlyos mulasztást követett el, egyben tudatták, hogy az új főigazgató kinevezéséig Reiber István orvosigazgató irányítja az intézményt. Másnap Kásler Miklós már ki is nevezte a kórházat a hivatalos pályázat lezárultáig irányító új főigazgatót, Bucsi Lászlót. A belső vizsgálat szerint éppen Reiber István felelt a késedelmes járványügyi adatszolgáltatásért, amelyre hivatkozva Kásler Miklós leváltotta Csernavölgyit.
A pár nap alatt lezajlott belső vizsgálat eredményét hivatalosan sem a kórház, sem a minisztérium nem kommunikálta, ugyanakkor az intézményt megbízottként csak egy napig irányító Reiber István, az új főigazgató kérésére április 17-én lemondott orvosigazgatói posztjáról.
Csernavölgyi búcsúztatóján Bucsi László azzal indokolta a belső vizsgálat elindítását, hogy a főigazgató felállításának története "nem kerek". Azt is hozzátette, hogy ha a vizsgálat szerint nem Csernavölgyi István a felelős, abban az esetben ő feláll a székéből, és olyan gyorsan távozik, amilyen gyorsan érkezett. A portálnak azt írta, ígéretét be is tartja, a dossziét azonban - mint írta - akkor lehet majd újranyitni, miután a volt főigazgató munkajogi pere lezárult.
A leváltás pontos okáról, a belső vizsgálat eredményéről a város fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András sem kapott tájékoztatást. A portál pedig az Emmitől egyelőre nem kapott választ arra a kérdésre, hogy indított-e a mulasztás ügyében saját vizsgálatot, illetve, hogy elfogadja-e a kórház belső vizsgálatának eredményét.
Koronavírus
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán