Úgy tűnik, a nyugat-európai a nagy „omikron-hullám” letört, és bár vannak ingadozások, jelentősebb felfutás egyelőre nem látszik. Illetve egy érdekes jelenség éppen az elmúlt hetekben jelent meg, úgy tűnik, az omikronhullám kétcsúcsú lesz. Ennek jelei Magyarországon is látszottak a napokban az esetszámok egyelőre mérsékelt emelkedése kapcsán - mondta a 24.hu-nak Dr. Kemenesi Gábor virológussal, a PTE Szentágothai János Kutatóközpont munkatársa.
Szerinte a kiszámíthatatlan jelenségek miatt a legfontosabb feladat most az oltásokkal elért védelem fokozása, egyre inkább a negyedik dózis minél szélesebb körű beadatásán kell gondolkodni. Főleg az idősebb korosztályok védelme fontos, esetükben hamarabb bekövetkezik az úgynevezett immunmemória-vesztés, amit az ismétlőoltásokkal lehet korrigálni. Ez a változó és kiszámíthatatlan helyzetben nagyon lényeges.
Kapcsolódó
A szakember szerint az időtényezőt is figyelembe véve az omikronnal szemben két oltás nem elég, legalább három szükséges a megfelelő mértékű immunizációhoz.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram