"Nagyon bízom benne, hogy már decembertől elkezdődhet a 12 év alattiak beoltása", de csak azután, hogy az Európai Gyógyszerügynökség megadta erre az engedélyt - mondta a Blikknek Dr. Bense Tamás gyermekorvos.
A vizsgálatok már lezajlottak, a gyerekek ugyanazt fogják kapni, mint az idősebbek, csak a dózis lesz más. Bense szerint: "szerencsére komoly mellékhatások sincsenek a kísérletek alapján, egy apró duzzanat a szúrás helyén, kis hőemelkedés léphet fel."
A gyermekek koronavírus elleni oltása azért is fontos, mert annak ellenére, hogy a nagyóvodások, a kisiskolások jó ellenállóképességű gyermekekből áll, mégis sokszor úgy esnek át a fertőzésen, hogy alig vannak tüneteik. Abban az esetben például, ha otthon egy oltatlan szülővel, nagyszülővel találkoznak: "egyértelműen be fog robbanni a bomba".
A gyerekeknél elsősorban nem is a vírus, hanem az utána néhány héttel megjelenő utótünetek tudnak meglehetősen súlyosak lenni, amelyek majdnem minden szervre, szívre, tüdőre, májra lehetnek veszélyesek és még idegrendszeri tünetek is felléphetnek. Hónapokig tartó szaglásvesztés is jelentkezhet, ami nagyon nehezen befolyásolható - mondta Bense.
A gyermekorvos szerint ráadásul ettől a korosztálytól kevésbé lehet elvárni a szakszerű maszkviselést, ahogy a szabályos kézmosás elmaradása, a távolságtartás betartása is gond.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom