A műsorból többek között kiderült, hogy egyelőre még nem tisztázott, hogy a különböző vakcinák együttes alkalmazásával lehet-e nagyobb védettséget elérni, az viszont már bebizonyosodni látszik, hogy a két oltás közötti hosszabb időtartam növelheti az ellenanyagszámot - idézi a Blikk.hu.
A Dél-Pesti kórház főorvosa ismét felhívta a figyelmet, hogy a védettség jelenlétet nem lehet kizárólagosan az ellenanyagszámra leszűkítni. Mint mondta, a súlyos megbetegedéstől minden vakcina véd, még akkor is, ha esetleg nagyon alacsony, vagy egyáltalán nincs is ellenanyag a páciens szervezetében.
Az infektológus szerint hamarosan valószínűleg hazánkban is megjelenik a koronavírus indiai variánsa: „Anglia, ahol nagy az átoltottság, és megjelent az indiai mutáns. Látják, aki nem oltatta be magát, azok között terjed az indiai. Tehát, aki be van oltva, arra nem jelent nagyobb veszélyt az indiai, vagy legalábbis akkorát, mint aki nincs beoltva.”
„Ezért mondjuk, hogy mindenki oltassa be magát, hiszen, ha Magyarországon is megjelenik az indiai mutáns, akkor az oltatlanokra lenne nagy veszély, nem pedig azokra, akik be vannak oltva:” – tette hozzá Szlávik.
Arra a kérdésre, hogy számíthatunk-e a közeljövőben újabb enyhítésekre úgy válaszolt, hogy a következő hetekben biztosan könnyebb lesz az életünk, azt viszont nem tudja megmondani, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az enyhébb nyár után beköszönt-e egy újabb, erősebb hullám.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti