A koronavírus-járvány első hulláma alatt a magyar kormány hatalmas lélegeztetőgép-beszerzést hajtott végre. Az Orbán Viktor miniszterelnök által csak "portyázók és fürkészek" néven emlegetett külügyesek beszerzéseire legalább 300 milliárd forintot költöttek el a költségvetésből, több mint 16 ezer berendezés megvásárlására. Az ügyletet sokat kritizálták, mivel a becslések szerint a járvány legrosszabb forgatókönyve esetében is csak 8500 darabos szükségletekkel számoltak, de végül ennyi nem kellett az idén tavaszi harmadik hullám legrosszabb napjain sem: összesen csak 1600-ra volt szükség a járvány legkritikusabb időszakában. Másrészt azt is sokan bírálták, hogy a gépek egy része valójában csak légzéssegítő - nem invazív eszköz -, továbbá, hogy azokat a piaci ár többszöröséért vették meg. Menczer Tamás államtitkár utóbbit és a nagy mennyiséget azzal indokolta, hogy a pandémia elején nagy volt a verseny az országok között, nem volt biztos, hogy nem licitálják túl a magyar ajánlatot, vagy hogy a megrendelt gépek meg is érkeznek.
Emellett a KKM feladata volt, hogy maszkokat és más védőfelszereléseket, valamint teszteket és más egészségügyi eszközöket szerezzen be. Most az Orbán-kormány által benyújtott 2020-as, 113 oldalas költségvetési elszámolásból kiderül, mire költött a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM). Viszont az például nem derül ki, hogy mire ment el pontosan 517 milliárd forint ezeknél a céloknál - derül ki az Index lapszemléjéből, amit a Népszava cikke alapján készített.
Kapcsolódó
Mivel a dokumentum semmilyen említést nem tesz a csaknem 20 ezer, koronavírus-járvány miatt vásárolt lélegeztetőgépről, amelyeket a KKM 300 milliárd forintért szerzett be, elképzelhető, hogy azokat ebbe az "orvosi eszközök beszerzésére" költött tételbe számolták bele. A beadott költségvetési elszámolásból annyi derül még ki, hogy az operatív törzs „feladatszabása alapján” a külképviseletek 559,2 milliárd forint pluszforrást kaptak eredendően, amelyet nem teljesen költöttek el a külképviseletek.
A felesleges lélegeztetőgépeket a KKM megpróbálta eladni: 2020 októberében Magyarország nagykövetségeinek kiadták az ukázt, hogy találjanak vevőt a fölöslegessé vált egészségügyi berendezésekre. Mivel ezzel nem jártak sikerrel, több berendezést adott ajándékba az állam például Bosznia-Hercegovinának, Moldovának, Tunéziának, Jordániának, Ukrajnának, Mongóliának, Palesztinának, Libanonnak, Szlovákiának.
Legolvasottabb
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat