Egy április végén megjelen kormányhatározat szerint a magyarországi fogászati turizmus fejlesztéséhez szükséges költségvetési forrás biztosításának érdekében egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a turisztikai célelőirányzatba. Az ügy előzménye volt, hogy az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. (OTI) konferenciáján mgjelent a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter is, támogatásukról biztosítva a területet. Akkor állami pénzről nem esett szó. A kívülállók így a Magyar Közlönyből értesülhettek csak erről a fejleményről.
Lapunk információi szerint az egészségügyben dolgozók körében óriási felháborodást váltott ki, hogy miközben a Széll Kálmán tervben jelentős összegeket vonnak el, az állam egy magában is nyereséges, ráadásul nem éppen a legfehérebb (nem jellemző, hogy bárki számlát kapna fogorvosától) területre jut pénz. A fogorvosok között is igen sok akadt, aki kifogásolta a történteket (többen azt rebesgették, hogy Orbán Viktor saját családi fogorvosukat "jutalmazza" így).
Úgy tűnik, hogy az OTI számára is kezdett kínossá válni az ügy. Most ugyanis közleményben nyomatékosították: a sajtóban elterjedt hírekkel ellentétben a fogászati turizmus fejlesztésére átcsoportosított egymilliárd forint kormányzati támogatást nem ők kapták. (Ez egyébként a kormányrendeletből is kiderült.) Mint azonban noymatékosították: a pénz felhasználásáról még nem született döntés, az a turisztikai célelőirányzat számláján áll. A szervezet tájékoztatásából persze az is kiderül, hogy nem teljesen alaptalan az a feltételezés, hogy az OTI jól kerülhet ki a dologból. Mint írják: "a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az Orvosi Turizmus Iroda Zrt. munkatársai jelenleg egyeztetéseket folytatnak a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Program állami szerepvállalási lehetőségeiről, és amennyiben a Kormány úgy ítéli meg, hogy az ágazatfejlesztési elképzelés jó befektetés az állam és a társadalom számára, úgy nem kizárt, hogy például a jogszabályi környezet harmonizálásán vagy az egységes akkreditációs rendszer kidolgozásán túlmenően anyagi forrásokkal is hozzájárul annak megvalósításához."
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a hétvégi fizetős parkolás

A Bankszövetség is elmondta véleményét a friss devizahiteles döntésről

Új korszak kezdődik az OTP-nél

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására
