Új könyve, a „Tervezd a jelent – formáld a jövőt!” hamarosan magyarul is megjelenik. Hogyan formálta a Google-nél töltött 12 éved azt a víziót, amit te „jövőre kész elmeállapotnak” nevezel?

A Google-nél egy olyan munkám volt, ami máshol nem létezett: Chief Innovation Evangelist (magyarra leginkább innovációs nagykövetre fordíthatjuk – a szerk.). A küldetésem? Megtudni, hogyan képesek a világ legfényesebb elméi folyamatosan újrateremteni a jövőt, és megtanítani ezeket a készségeket mindenkinek.

Az elején egy megtévesztően egyszerű kérdést próbáltam megérteni: mi teszi ezeket az embereket ilyen innovatívvá? Bejártam 27 Google-irodát, több száz beszélgetésben vettem részt, és hamar rájöttem: nem csupán a csúcstechnológiákhoz való hozzáférés a kulcs, hanem egy gondolkodásmód.

Újra és újra ugyanazt a hat „személyes dimenziót” láttam működésben: radikális optimizmus, nyitottság, kíváncsiság, kísérletezés, empátia, valamint amit én „Dimenzió X”-nek hívok – az az egyedi szupererő, amely mindannyiunkban ott van. Ezek nem veleszületett tulajdonságok, ezek szellemi izmok. És akárcsak bármelyik izom, edzhetők – akár új terméket építesz, vállalkozást indítasz, vagy újragondolod az életed és a kapcsolataid.

Ez a könyvem lényege: nem kell megvárnod, amíg a jövő „megtörténik” veled. Te magad tervezheted meg – kezdve a mai nappal.

Ezt a legélesebben a pandémia idején tapasztaltam, amikor vezettem a Project Reimagine-t, amely 135 ezer Google-dolgozó munkájának jövőjét próbálta újragondolni. Az elején a beszélgetéseket a home office-berendezések, az online meeting-fáradtság és a távmunka magánya uralta.

De amikor „felhangosítottuk” az optimizmust, a kíváncsiságot és a kísérletezést, valami megváltozott. A csapatok merész, emberközpontú lehetőségeket kezdtek elképzelni arra, hogyan dolgozhatunk, kapcsolódhatunk és alkothatunk a jövőben. Akkor értettem meg igazán: jövőre késznek lenni nem azt jelenti, hogy megjósoljuk, mi jön. Hanem azt, hogy felkészítjük magunkat – és az elménket – arra, hogy megteremtsük. Most mindenkinek segíteni szeretnék ebben.

Hogyan alakíthatja a tudatosság a mesterséges intelligenciával való kapcsolatunkat?

A tudatosság jóval azelőtt kezdődik, hogy bármihez hozzányúlnál technológiailag. Amikor reggel felébredsz, és nem azt kérdezed magadtól, hogy mit kell ma elintézned, hanem hogy hogyan szeretnél jelen lenni: fókuszáltabban, nyugodtabban, gondoskodóbban, kedvesebben vagy kreatívabban – máris meghatároztad a napod hangulatát. Ez az egyetlen választás alakítja a napod többi részét.

Ugyanez igaz az AI-ra is. „Az AI olyan, mint egy tükör” – szoktam mondani vezetőknek. Azt tükrözi vissza, amit beletáplálunk. A valódi kérdés az: tetszik-e, amit látunk? Tudatos szándék nélkül a mesterséges intelligencia csupán felerősíti a meglévő szokásainkat és elfogultságainkat. Tudatos szándékkal viszont társszerzővé válhat – olyan partnerré, amely segít megformálni azt a jövőt, amit valóban szeretnénk.

A gyakorlatban ez lehet egyszerű is:

  • egyéneknek: mielőtt AI-t használnál egy projekthez, írj fel három értéket, amit szeretnél viszontlátni az eredményben – például kreativitás, méltányosság, fenntarthatóság – és add meg ezeket a briefben;
  • szervezeteknek: hozzanak létre „AI-elveket”, amelyek összhangban vannak a küldetésükkel, és vizsgálják felül ezeket minden negyedévben, ahogy a technológia fejlődik.

Láttam, milyen különbséget hoz ez. Egy workshopon például egy vezető egyszerűen „üzleti tervet” kért az AI-tól. Az eredmény működőképes volt, de semmitmondó. Aztán átformáltuk a kérést: „Olyan üzleti tervet szeretnék, amely előnyben részesíti a helyi beszállítókat, csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, és inspirálja a munkavállalói kreativitást.” Az eredmény azonnal élettel teli, releváns és céltudatos lett. A tudatosság az eszközünk arra, hogy a jövő tervezői maradjunk – ne pedig utasok egy olyan járművön, amit mások kormányoznak.

Szeptemberben jön a régió legnagyobb mesterséges intelligencia konferenciája

Frederik G. Pferdt, a Google egykori innovációs evangelistája a szeptember 8-9-i AI Summiton is előad. Részletek és jegyvásárlás ide kattintva.

Hogyan válthatják fel a vezetők a „nem, de” kultúrát egy „igen, és” kultúrával?

A legtöbb ember észre sem veszi, milyen gyorsan mond nemet. Gyakran automatikusan – időt védeni, kockázatot kerülni, kontrollt megtartani. Csakhogy minden „nem” egy bezárt ajtó is. Az „igen” viszont valami újnak a kezdete. Saját szememmel láttam a Google-nél, NASA-tudósok között, startup-inkubátorokban és még a családi vacsoraasztalnál is: a bátorság, hogy elutasítás előtt felfedezzünk.

A váltás így hangzik: az „Igen, de…” helyett (ami valójában egy „nem”) próbáljuk meg az „Igen, és…”-et. Az az egy szó – az „és” – mindent megváltoztat. A „igen, de” megöli a lendületet. Az „igen, és” életben tartja a lehetőséget. Áthelyez a problémáról a lehetőségre, a kifogásról a kísérletre.

Amikor egy ötletre az első válaszod lehetőség, nem pedig védekezés, máris egy másik jövőt kezdtél el tervezni. Az „igen, és” nem azt jelenti, hogy mindenre igent kell mondani. Azt jelenti, hogy igent mondasz a felfedezésre. A szervezetekben nagylelkűséget és bizalmat épít. Az életben a hétköznapi pillanatokat meglepő lehetőségekké alakítja. És abban a jövőben, amit szeretnél megalkotni – lehet, hogy ez lesz az első tégla, amit leraksz.

Az AI ilyen gyors fejlődése mellett hogyan egyensúlyozhatunk a bátor kísérletezés és a túlzott magabiztosság kockázata között?

Az AI veszélye nemcsak az, hogy téved, hanem az is, hogy elhisszük, igaza van. Az AI a hibás ötleteket is képes kifinomultnak, meggyőzőnek és teljesnek láttatni. Ezért mondom a vezetőknek: ne csak a kimenetet teszteld, hanem a saját feltételezéseidet is.

A Google-nél megtanultam, hogy a leginnovatívabb csapatok nem azok voltak, akik a legkevesebb hibát követték el – hanem akik gyorsan, kicsiben hibáztak, tanultak belőle, és mentek tovább. Ez a kísérletezés lényege.

Egy vezérigazgató, akivel dolgoztam, ügyfélszerzési stratégiát kért a mesterséges intelligenciától. Az eredmény sima és hihető volt – de szinte azonos az előző három kampányukkal. Aztán átírtuk a promptot: „Adj olyan ügyfélszerzési stratégiát, amely nem használ fizetett hirdetéseket, erősíti a közösséget, és meglepi a leghűségesebb ügyfeleinket.” Az ötletek hirtelen frissek, váratlanok és sokkal emberibbek lettek.

Az AI legnagyobb ajándéka nem a válasz – hanem az új kérdés, amit nélküle fel sem tettél volna. A kísérletezés alázatban tart. Az AI-t kollaborátorrá teszi, nem robotpilótává, és biztosítja, hogy a jövőd a te kezedben maradjon – ne a leghangosabb algoritmusban bízz.

A könyvében rituálékat javasol, amelyek segítenek az embereknek és a szervezeteknek alkalmazkodni.

A könyvemben azt írom, hogy a rituálék olyan apró zsanérok, amelyek hatalmas ajtókat mozgathatnak meg. Nem csupán rutinok, hanem tudatos gyakorlatok, amelyek alakítják, hogyan gondolkodunk, érzünk és cselekszünk. Amikor a változás nyomasztó, a rituálék stabilitást adnak, miközben nyitva tartják az ajtót a lehetőségek előtt.

Kísérletezhetsz reggeli rituálékkal, amelyek felkészítik az agyat a napra, vagy esti rituálékkal, amelyek lezárják a kört és pihenésre hangolnak. A neurológia szerint az ismételt cselekvések, főként a nap elején és végén, szó szerint újrahuzalozzák az agyat – így az optimizmus, fókusz vagy kreativitás idővel könnyebben elérhetővé válik.

Mondana néhány rituálét, amit akár ma is elkezdhetünk – otthon, munkahelyen vagy barátokkal?

  • Jövő-kávé: hetente egyszer találkozz egy kollégával vagy baráttal 20 percre, és csak a lehetőségekről beszéljetek: Mi lehetne jobb a munkádban, az utcádban, a városodban, az életedben? Nincs panaszkodás, nincs vita – csak képzelődés.
  • „Igen, és…” vacsora: egy este gyűjtsd össze a családod vagy barátaid, és játsszatok ezzel a szabállyal: minden új ötletre építeni kell, nem blokkolni. „Igen, és…” a „Igen, de…” helyett. Meg fog lepni, milyen gyorsan vált át a hangulat óvatosból kreatívba.
  • Hála-egysoros: minden este írj le egy mondatot: „Ma hálás vagyok azért, hogy…”. Legyen rövid, de konkrét. Idővel az agyad elkezdi napközben keresni a pozitívumokat – ez finom, de erőteljes nézőpontváltás.
  • Egy-kérdéses stand-up: csapatmegbeszéléseken cseréld le a „mit csináltál ezen a héten?” kérdést erre: „mi az az egy új dolog, amit kipróbáltál ezen a héten?”. Meglátod, hogy a kíváncsiság ragályossá válik.

És a szervezetekben?

A rituálék az egyik legerősebb, gyakran alábecsült módjai annak, hogy az értékeket életre keltsük. Ha innovációs kultúrát akarsz, nem elég beszélni róla; meg kell teremteni a pillanatokat, amikor gyakoroljuk is. Ezért, amikor vezetők azt kérdezik tőlem: „Hogyan teremthetek innovációs kultúrát?”, az egyik válaszom: kezdd egy rituáléval.

Van egy személyes példám is. Amikor utazom, a lányommal van egy kis rituálénk: minden este küld nekem egy üzenetet három dologgal, ami aznap örömet okozott neki és amiért hálás. Én válaszolok a saját három dolgommal. Egyszerű, de mindkettőnket átállít – a napot úgy zárjuk, hogy a jó dolgokra figyelünk, akkor is, ha távol vagyunk egymástól. Ez a rituálé ereje: a kapcsolatot és az optimizmust a mindennap részévé teszi, bárhol is vagy.

Sok ember Magyarországon bizonytalanságot érez a jövőt illetően – gazdasági, társadalmi és személyes szinten is. Hogyan kezdhetik el felépíteni azt az elmeállapotot, amit a könyvében leír, hogy eligazodjanak ebben?

Legyen szó Magyarország szerepéről az EU-politikában, Budapest startup-szcénájának kihívásairól, vagy a mezőgazdaság átalakulásáról, amelyre generációk óta családok támaszkodnak – a bizonytalanság jelentős. Ez pedig kényelmetlen, de ez a lehetőség nyersanyaga is. Amikor nem tudjuk, mi következik, két választásunk van: várni és remélni – vagy teremteni és alakítani.

Milyenek lesznek az AI által támogatott szervezetek 10 év múlva, és mely emberi készségek számítanak majd a legjobban?

Nem hiszem, hogy a jövőt megjósolni kell – a jövőt megalkotjuk. Ezért ahelyett, hogy azt kérdeznénk, milyenek lesznek az AI által támogatott szervezetek 10 év múlva, inkább így kérdezném: milyennek akarjuk őket?

  • Azt akarjuk, hogy az AI gyorsabbá tegye a munkahelyeket – vagy emberibbekké?
  • Azt akarjuk, hogy átvegye a döntéshozatalt – vagy segítsen jobb, érték-alapú döntéseket hozni?
  • Azt akarjuk, hogy a profitot optimalizálja – vagy az embereket és a bolygót?

Ha egyet kellene választanom, a kíváncsiság lenne az. A kíváncsiság megakadályozza, hogy vakon elfogadjuk az AI első válaszát. Rávesz, hogy feltegyük a kérdést: „mi más lehetséges?” vagy „kinek a nézőpontja hiányzik?”. És azt is elképzelem, hogy sokkal intimebb kapcsolataink lesznek az AI-alapú eszközökkel, amelyek megértik a kontextusunkat, kihívást jelentenek a gondolkodásunknak, és velünk együtt teremtenek.

Ha ma a kíváncsian vezetünk szervezeteket, akkor 10 év múlva az AI által támogatott szervezetek nem csupán hatékonyabbak lesznek, hanem a felfedezés, az emberiség és a céltudatosság központjai.