Az LMP ma első fokon pert nyert a Külgazdasági és Külügyminisztériummal szemben: a döntés arra kötelezi a minisztériumot, hogy hozza nyilvánosságra, rendelkezett-e, és ha igen milyen okból Habony Árpád, Vida Ildikó, Heim Péter és Gíró-Szász András diplomata-útlevéllel - írta az LMP közleményében. Ezt követően a minisztérium a délután folyamán eljuttatott egy nyilatkozatot Szél Bernadett LMP-s képviselőnek, amiben azt állítják: Habonynak, Vidának, Heimnek nincs és nem is volt hivatalos útlevele, Giró-Szász Andrásnak pedig 2014. november 30-ig volt diplomata-útlevele. Az LMP-s politikus az Indexnek azt mondta: ezt a nyilatkozatot öt hónappal ezelőtt kellett volna megkapnia. Ráadásul Szél azt sem érti, hogy a nyilatkozaton miért egy holnapi dátum van feltüntetve.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre