Lantos Csaba közölte, ugyan még érkezik Európába orosz gáz, de nem lehet kizárni, hogy a háború sokáig tart, valamint azt sem, hogy a gázárak emelkedni fognak.
Arra a felvetésre, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint akár 30 milliárd köbméter gáz is hiányozhat a piacról, a miniszter azt mondta, az unióban körülbelül 25 nagyobb LNG-terminál épül, ezeken lehet fogadni a távolról érkező cseppfolyós földgázt. Ha a terminálok elkészülnek, akkor lehet azt mondani, hogy valóban független Európa az orosz gáztól. A terminálok építése elindult ugyan, de 2023-2024 tele kemény lesz Európa számára - tette hozzá.
Lantos Csaba kiemelte,
Magyarország helyzete egy kicsit más, ugyanis az országban relatíve sok gáztároló található. Amíg a szerb vezeték működik, addig ezeknek a tárolóknak a feltöltése biztosított
- jegyezte meg.
Kiemelte, a magyar kormány az átlagfogyasztásig továbbra is nagyon olcsó gázzal látja el a lakosságot. A sávhatár feletti gázár is elmarad a piaci ártól és tavaly decemberben arról is döntöttek, hogy ezt a gázárat sem emelik a fűtési szezonban, április 30-ig - részletezte.
Arról is beszámolt, hogy miniszteri széke tavaly decemberi elfoglalása óta olyan ellátásbiztonsággal összefüggő döntéseket hoztak, mint az üzemanyagársapka kivezetése.
A függőségen lazítani kell
Lantos Csaba kitért Magyarország energiaszuverenitásának erősítésére is: "energiában nagyon függünk a külföldtől, ezen a függőségen lazítani kell".
Rámutatott, az ország számára meghatározott természeti erőforrások állnak rendelkezésre, de azért "nem vagyunk teljesen eszköztelenek".
Példaként említette, hogy földgázból 2021-ben az országnak nagyjából tízmilliárd köbméter volt az éves fogyasztása, a magyar földből 1,5 milliárd köbmétert tudnak kitermelni. Az a törekvésük, hogy eljussanak az évi kétmilliárd köbméterig.
Nap és szélenergia
Ezen felül folytatják az időjárásfüggő megújuló energiaforrások, a napenergia és mellette kiegészítőjelleggel, a szélenergia hasznosítását. Vállalták, hogy 2030-ra 6000 megawatt feletti lesz a napelemes kapacitás, ezzel az időarányosnál sokkal jobban áll most az ország.
Lantos Csaba hozzátette, abból indulnak ki, hogy mindezek megvalósításához lesznek források. A magyar helyreállítási tervet az egyik legjobbnak ítélte az Európai Unió, ezért remélik, hogy "bejön ez az EU-s pénz". Ha valamilyen oknál fogva ez mégsem lesz, akkor más forrásból kell az energiaszuverenitás erősítéséhez szükséges programot végrehajtani.
Nukleáris opció
A miniszter kitért még a paksi atomerőmű helyzetére is, amelynek üzemidejét még 20 évvel szeretnék meghosszabbítani. A Paks2-beruházás szintén nagyon fontos az országnak, mivel az ilyen atomerőművek hosszan épülnek, ezért azzal számolnak, hogy 2032-re készülhet el. A nukleáris opció az abszolút kell - jelentette ki Lantos Csaba.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)