A megújuló forrásból termelt energia támogatott átvételi rendszere (metár) 2013 január elején indulhat el a terv szerint - mondta el Bencsik János, energia- és klímaügyi államtitkár a Heti Válasz és a Figyelő csütörtöki budapesti konferenciáján.

Az új metár-koncepció ugyan már nyár közepére elkészült, azonban a bevezetés tervezése, és az ezzel kapcsolatos háttérmunkálatok nem haladtak a megfelelő ütemben, késésbe kerültek - fogalmazott Bencsik a "Megújuló energia/stratégia" című konferencián. Az államtitkárságot ezért át kellett szervezni, amelynek részeként a szakmai stáb is kicserélődik - utalt az államtitkár a területen történt személyi változásokra is.

Amint arról a Napi Gazdaság beszámolt, a nemzeti fejlesztési miniszter javaslatára a kormányfő egy hete felmentette tisztségéből Olajos Pétert, az NFM zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárát november 15-ei hatállyal.

Az állam energiapiacon való fokozottabb jelenlétével kapcsolatban az államtitkár elmondta, a kormány a profit megfelezésével, indokolatlan költségek csökkentésével 100 milliárd forintot metszett ki az energiacégek zsebéből, a különadó pedig újabb 100 milliárd forintos tétel volt a költségvetésnek.

Bencsik János az árbefagyasztás kapcsán elmondta, hosszabb távon a piaci árazásra kellene áttérni, ezért egy szakmai koncepció szerint egy szociális alapon keresztül támogatnák a rászorulókat.

Az államtitkár szólt a kormánypárti frakcióból érkezett törvényjavaslatról is, amely a rendszerhasználati díj nemfizetése esetére kikapcsolási tilalmat írna elő. Bencsik János a javaslat megvalósulása esetére rendkívül komoly következményeket, akár a szektor működésképtelenné válását is elképzelhetőnek tartotta. Nincs szakmai indok a javaslat mögött - hangzott el.