A főpolgármester a Facebook-oldalára feltöltött videóban a béke kívánságának súlyára hívta fel a figyelmet, amelyet az áldozatok adnak, a könnyek, a nélkülözés, ami a szomszédunkban sok millió ember hétköznapjává lett az orosz zsarnok háborús agressziója miatt.
Úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy "ne azt tekintsük mindig normálisnak, amit megszoktunk", hanem amiről meggyőződéssel lehet mondani, hogy helyes.
Használjuk ki, hogy recseg-ropog körülöttünk a háború, energiakrízis, klímaválság által sújtott globális kapitalizmus. Használjuk ki, hogy a világ minden felelős vezetője és polgára most azt a kérdést teszi föl, hogy mit rontottunk el, és hogyan kellene másféleképpen folytatnunk
- idézi az MTI.
Karácsony Gergely beszélt a főváros 150 éves jubileumáról, a Blaha Lujza tér átadásáról és arról is, hogy a Lánchídon újra járnak már a buszok. Megjegyezte: úgy helyes, ha a híd jövőjéről a közóhajnak megfelelően születik döntés.
Átadják az idei első félévben a 3-as metrót
Közölte: 2023 első félévében átadják a 3-as metrót, érkezik 150 új busz és több mint 40 új troli, még több Bubi-állomás épül, 2024-ig húszezer fát ültetnek, illetve a Városháza park felújításának keretében már jövő nyáron újra kultúra költözhet a Merlin Színházba.
Karácsony Gergely hangsúlyozta: nem engednek stratégiai céljaikból, hogy az évtized végére a budapesti közszolgáltatások energiafüggetlenek legyenek, és a városi közszolgáltatások annyi energiát használjanak, amelyet képesek is megtermelni. Ezért veszik vissza Budapestnek a Csatornázási Műveket, és ezért nem adják a kormánynak az ivóvízellátást.
Szolidaritás és emberség
Az infláció takarékosságra inti Budapestet is, de ragaszkodnak a szolidaritáshoz és az emberséghez - mondta. Hozzátette: a főváros nem bezárja, hanem kinyitja azokat az intézményeket, például a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat, amely befogadni képes mindazokat, akiket a rezsiválság sújt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram