A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei figyeltek fel a hegység egyik déli leejtőjén szépen gyarapodó kaktuszállományra. Úgy vélik, aki betelepítette értett is a kaktuszokhoz, hiszen az egyébként a hideg, fagyos teleket nem kedvelő növényeknek optimális helyet választott. Ugyan az oszlopos és gömbös növekedésű fajok nem túlságosan terjedtek, ám a fügekaktusz fajok igencsak otthonosan érezték magukat. Dinamikusan szaporodhattak és nagy területeket népesítettek be.
A szakemberek alpinista technikával voltak kénytelenek eltávolítani a kaktuszokat a meredek, sziklás lejtőről - olvasható a portálon.
Kapcsolódó
A munkát már az elmúlt években is el kellett végezni, de a kaktuszok reprodukálják magukat.
A növények - amellett, hogy összeszurkálják a turistákat - inváziós fajok és mivel nincs természetes ellenségük így hihetetlenül gyorsan szaporodnak, elveszik a táplálékot, az életteret az őshonos fajoktól, így azok akár ki is halhatnak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van