A miniszter lát lehetőséget újabb rezsicsökkentésre is, de annak mértékéről nem kívánt nyilatkozni. Mint mondta, ez az uniós kötelezettségszegési eljárás kimenetelétől, a várható gázáraktól függ, valamint attól, hogy az állami energiaportfolióval elérhető jobb szinergiák mekkora javulást eredményeznek a költséghatékonyságban. A stratégia egyik kulcskérdése, hogy hol lesz az ENKSZ helye, szerepe - árulta el a lapnak.
A nagy cél az, hogy 2018-tól közel ötmillió fogyasztó egyetlen közüzemi számláról értesüljön a rezsivel kapcsolatos kiadásairól. Az interjúban beszélt a Miniszterelnökségtől az NFM-hez került pénzügyi szolgáltatói világról (Posta, MFB) is. Elmondta, hogy várhatók személycserék e körben, de ezekre nem a stratégiából levezethetően" kerül majd sor. A cégek alaptevékenysége nem fog változni, ezeket nem érinti a tervezési szakaszban lévő, szeptember 15-ig elkészülő stratégia.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre