A negyedik hullám elején már 30 ezer halottnál tartottunk, azóta pedig minden egyes nap annyi veszteségünk van, mintha mindennap lezuhanna egy repülőgép. És ezt a magyar társadalom igazából nem veszi tragédiának, ráadásul a valós számok magasabbak is lehetnek - mondta Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos az ATV Startban.
Osztja azt a véleményt, hogy mostanában járunk a negyedik hullám csúcsán, és ezt körülbelül 50 nap alatt értük el, ami azt jelenti, hogy a következő 50 nap alatt fog kimenni ez a járványhullám. Falus Ferenc figyelmeztetett: ha nem tesznek még további óvintézkedést, akkor további 5000 honfitársunkat veszíthetjük el ebben a járványhullámban.
Falus szerint már késésben vagyunk járványkezelés tekintetében. Az oltási hét meghosszabbítása szerinte nem szól másról, minthogy annak beismerése, hogy teljesen felesleges volt a regisztráció, csak egy politikai akció volt a lakosság e-mail címeinek begyűjtésére. Személy szerint nagyon örül, hogy meghosszabbították, mert így már legalább 4,5 millióan vannak, akik teljesen védettek, miközben viszont közel 6 millióan nem védettek sem a deltával, sem a következő járványhullámmal szemben sem. A meglévő oltóanyagok ugyanis 6 hónapon túl nem biztosítanak védettséget.
A volt tisztifőorvos azt mondta, hogy az emberi találkozások monitorozása az a mutató, hogy a járványkezelésben milyen lépésre lenne szükség. Szerinte ez alapján négyszer több a fertőzött, mint amennyit hivatalosan regisztrálnak - ezt a jelenlegi társadalmi helyzet mutatja, hogy egyelőre nincs semmilyen korlátozás az emberi találkozásoknak.
Az osztrák példával kapcsolatban megjegyezte, hogy ha fel akarjuk számolni a járványt, akkor kénytelen leszünk szigorítani. Szerinte bizonyos munkakörökben igenis kötelezővé kell tenni az oltást, de meg kell adni a szabadságot azoknak, akik nem lépnek ki az otthonukból, hogy ne vegyék fel az oltást.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)