Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt idézve közölte: a munka.hu weboldalon jelenleg is csaknem hétezer állásajánlatot és mintegy 50 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőségeket érhetnek el az érdeklődők.
A honlap folyamatosan frissülő információkkal látja el a magyar munkaerőpiac szereplőit, naprakész tájékoztatást nyújt többek között a foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről, támogatásokról és az igényelhető ellátásokról is. Kialakításánál fontos szempont volt, hogy tartalmában, kinézetében és használhatóságában egyaránt megfeleljen a kor elvárásainak, létrehozói átláthatóságra, egyszerűségre és közérthetőségre törekedtek. A portál célja nem pusztán az információk közzététele, hanem azok minél hatékonyabb átadása, eljuttatása a munkaerőpiac szereplőihez. A szakminisztérium az itt megosztott tartalmakkal is a munkaalapú társadalom kiépítését, megerősítését támogatja, a látogatottsági adatok szerint sikerrel - áll a minisztériumi közleményben.
Kapcsolódó
Az új oldal nemcsak asztali számítógépről, hanem mobilról és tabletről is felhasználóbarát módon érhető el, könnyű olvashatóság és egyszerű navigáció jellemzi. A honlapon részletesen megismerhetők a támogatási eszközök, az igénylésükhöz szükséges tájékoztatók, űrlapok. Önálló menüpontban böngészhetők a hazai munkaerőpiacot részletesen bemutató statisztikák, elemzések. A felhasználókat számos további eszköz segíti, ilyen például a térképes kereső az illetékes foglalkoztatási osztály megtalálásához, vagy az álláskeresési járadék várható összegét kiszámoló kalkulátor.
Bodó Sándor elmondta: "a portál forgalma az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásának köszönhetően jócskán megugrott. A júniusban indult program több mint félmillió kattintást, az összes látogatás tizedét hozta a felületre. A részleteket ismertető aloldal néhány hét alatt a portál második legkeresettebb eleme lett, egyedül a nyitóoldalon jártak többen". Ebben a támogatásban főként a kereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő-ágazatokban dolgozók részesülhetnek, akik alkalmazott híján nem juthattak ágazati bértámogatáshoz. Az így elérhető 219 ezer forintos egyszeri támogatásra már mintegy 30 ezren nyújtottak be igénylést, több mint 6 milliárd forint értékben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben