A kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is zöld rendszámmal szerelhetők fel. A járművek környezetkímélővé besorolását műszaki vizsga vagy hatósági szemle alkalmával kérhetik az üzemben tartók. Az új előírások augusztus 11-én lépnek hatályba. Ezt követően a környezetkímélőként bejegyzett motorkerékpárok első forgalomba helyezésük során világoszöld alapszínű hatósági jelzést kapnak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A járműkategóriába a többi között a quadokat és a mopedautókat is beleértve három-négyszáz elektromos motorkerékpár közlekedik Magyarországon.
A hétköznapi értelemben vett kétkerekű motorokból mintegy 150 elektromos hajtású lehet forgalomban idehaza. A már használatban lévő járművek üzemben tartói is időszakos vizsgálaton vagy szemlén kérhetik a környezetkímélővé besorolást, majd ezt követően végeztethetik el a rendszám cseréjét.
A környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni. 2021 elejétől e tiszta járművek mentesültek a gépjárműadó alól is. Az elektromos motorosok tehát megtakaríthatják a motorkerékpárok korától és műszaki jellemzőitől függő adóterhek összesen több tízezer forintos költségét - mondta Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram