2019 augusztusában az ipari termelés volumene 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a statisztikai hivatal. A KSH szerint azonban a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés valójában 2,7 százalékkal emelkedett.
A legnagyobb súlyú járműgyártásban jelentősen lassult, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában kissé gyorsult a növekedés üteme. Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása csökkent.
A termelés az év első nyolc hónapjában 5,6 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal mérséklődött.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt