Felesleges volt az elmúlt napokban a Honvédkórházzal kapcsolatos hisztériakeltés is, hiszen semmilyen valós alapja nem volt - mondta Benkő Tibor. A tárcavezető szerint a Honvédkórház mintegy 3000 érintett dolgozója közül 54 közalkalmazott döntött úgy, hogy nem vállalja a honvédelmi alkalmazotti jogviszonyt. Az új státuszt többségében azok nem fogadták el, akik korábban már elhatározták, hogy távozni akarnak az intézménytől - ők ezzel a döntésükkel kihasználták a lehetőséget, tulajdonképpen időt nyertek, hiszen ezzel az eljárással a felmondási idő letöltése nélkül tudták megszüntetni munkaviszonyukat - fogalmazott a miniszter.
A Honvédkórház minden osztályán továbbra is zökkenőmentes a betegek ellátása.
Benkő Tibor szerint a honvédséggel kapcsolatos változások nemcsak a technikai eszközök fejlesztéséről és az új jogszabályi környezet megalkotásáról, hanem a katonákról és a honvédségnél dolgozó civil munkatársakról való körültekintőbb gondoskodásról is szólnak. A honvédelmi tárca vezetése számára fontos valamennyi dolgozójának - legyen katona vagy polgári foglalkoztatott - megbecsülése, a stabil, megbízható munkahely és a versenyképes fizetés megteremtése. A mostani döntésekkel a dolgozóink tovább erősítették a tárca és a Honvédség egységét - mondta a tárcavezető.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők