Több mint száz munkáltató, több ezer állásajánlat és szakmai gyakorlati lehetőség várja a főiskolásokat, az egyetemistákat, a friss diplomásokat, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalókat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) állásbörzéjén október 11-12-én az egyetem központi épületében.
A börzén nem csak mérnöki, hanem gazdasági, pénzügyi, informatikai és természettudományi állások közül is válogathatnak az érdeklődök.
A MÁV-csoport idén nyáron kötött együttműködési megállapodást a BME-vel. Az együttműködés az oktatás és a szakember-utánpótlás számos területére, például a közösen meghirdetett hallgatói ösztöndíjrendszerre is kiterjed, de rögzíti azt is, hogy a vasúttársaság leányvállalatai minden évben részt vesznek az egyetemi állásbörzéken.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak