Lapinformációk szerint Orbán Viktor az osztrák fővárosban külön-külön tárgyal Sebastian Kurz nemrég hivatalba lépett kancellárral, és koalíciós partnerével, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, Heinz-Christian Strache-val. A tervek szerint több más osztrák közéleti szereplővel is megbeszélést folytat aznap a magyar kormányfő. Tekintettel arra, hogy a bécsi program még szervezés alatt van, Havasi Bertalan e találkozókról egyelőre nem kívánt bővebb tájékoztatást adni. (Orbán Viktor: 2018 az utolsó lehetőség.)
Orbán Viktor miniszterelnök január 3-án a lengyel kormányfővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be: még januárban találkozni kíván az új osztrák kormány tagjaival, a gazdasági és szellemi élet meghatározó szereplőivel. Elmondta: gondolkodnak azon, hogy a V4-ek szilárd belső kapcsolatát fenntartva intenzív kapcsolatot hozzanak létre többek között Ausztriával.
Kapcsolódó
Ausztria példa arra, hogy Európában működik a demokrácia, és nem képzelhető el, hogy egy ország vezetői hosszú időn keresztül fontos kérdésekben, például a migrációval kapcsolatban ne kövessék azt, amit a nép akar - mondta akkor Orbán Viktor.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram