Mindkét vezető az ártatlanság vélelmével indokolta álláspontját - olvasható a portálon.
A vádemelés napján mind a FINA-igazgató, mind a LEN-elnök felhívta telefonon, és támogatásukról biztosították - mondta Gyárfás Tamás a lapnak.
Kapcsolódó
A sportvezető arra a kérdésre, hogy, hogy nem vet-e rossz fényt az országra, ha egy olyan személy képviseli nemzetközi tárgyalásokon hazánkat, akit gyilkossági ügyben vádoltak meg, kijelentette: "ártatlannak tartja magát, és biztos abban, hogy a bírósági eljárás az ő igazát támasztja majd alá".
1996. október 11-én a bíróság a javára döntött a Fenyő Jánossal szembeni vitában. Győztesként végképp nem állt az érdekében, hogy 14 hónappal a számára egyértelműen kedvező ítélet után Fenyő ellen bármely módon fellépjen - tette hozzá.
A Fővárosi Főügyészség felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolta meg a kilencvenes évek meghatározó médiavállalkozóját. A vádirat szerint "Gyárfás Tamás és Fenyő János között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és ezekből fakadóan erős személyes ellentét alakult ki.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt