Az új elnök a Fidelitasból indult, volt az ifjúsági szervezet alelnöke, egy időben Orbán Viktor pártelnök kabinetvezető-helyetteseként is tevékenykedett, majd nyolc évig parlamenti képviselőként dolgozott. 2014 után nem került be a Tisztelt Házba, de a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban kapott egy fogyasztóvédelmi helyettes államtitkári posztot.
2015-ben ráadásul egy igazgatósági tagságot is elnyert az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-ben. A Fidelitas.hu 2016-os cikke pedig már a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda főtanácsadójaként említi. A LinkedIn profilja szerint jelenleg is betölti ezt a pozíciót - írja a Magyar Nemzet.
Kapcsolódó
Cáfol az NFM: nem Koszorús lesz az elnök
Cáfolta a Magyar Nemzet értesülését a Szerencsejáték Felügyelet új vezetőjéről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-nek."A Magyar Nemzet állításai nem felelnek meg a valóságnak, a sajtóban tegnap megjelent álhírekkel szemben nem Koszorús László lesz a Szerencsejáték Felügyelet vezetője" - közölte a Nemzetei Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben