Hétfő délután 16 órakor kell leadniuk a jelölteknek az országgyűlési egyéni választókerületi bizottságoknál (oevb) az összegyűjtött ajánlásokat tartalmazó íveket, és addig lehet bejelenteni az indulási szándékot is.
A határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell.
A Nemzeti Választási Iroda oldala, a www.valasztas.hu szerint vasárnap reggelig 1641 egyéni jelöltet jelentettek be a választási bizottságoknál, közülük 775-öt a bizottságok már nyilvántartásba vettek, 305 nyilvántartásba vételét pedig visszautasították.
Országszerte azonban sok olyan jelölt van, akinek még nem sikerült összegyűjtenie a szükséges 500 választói ajánlást, így várhatóan még az utolsó napon is sok helyen próbálkoznak majd aláírásgyűjtéssel. (Megfigyelőket toboroz az Ebesz.)
A bejelentett nem válik azonnal jelöltté: az oevb-knek legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon kell dönteniük, és ha érkezik jogorvoslati kérelem a nyilvántartásba vétel ellen, elhúzódhat az eljárás.
Négy évvel ezelőtt a bejelentés előtti napon az NVI nyilvántartásában 1047 bejelentett jelölt szerepelt, akik közül 736-ot vettek nyilvántartásba.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért