A Jobbik választókerületi bizottsági delegáltjának tűnt fel az adatokkal való visszaélés gyanúja, mivel egyes pártok ajánlóíveinek az átvizsgálásánál több esetben is megegyező sorrendben követték egymást, ugyanazoknak a választásra jogosult polgároknak az adatai.
Az is feltűnő volt az ívek vizsgálatakor, hogy a több lapon is szereplő ugyan azon névvel és adatokkal megjelölt személynél, teljesen eltérő az aláírás. Vagyis semmilyen formában nem egyezik a másik lapon, ugyanazon névnél és adatnál szereplő aláírással. A Jobbik bizottsági delegáltja jegyzőkönyveztette észrevételeit és nem szavazta meg az aggályos ajánlásokat leadó pártok képviselőinek nyilvántartásba vételét, amelyhez az MSZP delegáltja is csatlakozott. Ennek ellenére mégis nyilvántartásba vették a jelölteket, mivel a választási bizottság három tagja nem talált semmi kivetni valót ebben az ordító visszásságban.
Kapcsolódó
Az esettel kapcsolatban Szabó Ervin jobbikos képviselőjelölt közölte, a nyugtalanító körülmények miatt fellebbeznek és hétfőig jogi lépéseket tesznek. Emellett közokirat-hamisítás és választási csalás alapos gyanúja miatt megteszik a feljelentést ismeretlen tettes(ek) ellen.
Egyébként könnyűszerrel kilehetne deríteni a rendszeradatok alapján, hogy egyes állampolgárok mely jelöltekre tettek ajánlást és ez alapján átnézni az ajánlóíveket, de a választási iroda nem adja ki a bizottsági delegáltaknak az erre irányuló adatokat. Joggal feltételezhető az is, hogy azért van közel ötven induló, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelölttől, Szabó Ervintől vegyenek el szavazatokat. A kiugró számú induló hátterében gyaníthatóan a Fidesz áll - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához