Az elmúlt 24 órában a rendőrök 63 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 17 súlyos és 44 könnyű sérüléssel végződött - olvasható a police.hu-n.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 149 személyt fogott el, közülük 40 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 73 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 245 személyt állítottak elő, köztük 127 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 13 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 83 esetben foganatosítottak.
Kapcsolódó
Magyarország területén 2017. október 4-én 0 óra és 2017. október 4-én 24 óra közötti időszakban a rendőrök 72 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A rendőrök és a katonák 5 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon.
További 1 személlyel szemben embercsempészés és 2 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak