A minisztérium szombati, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Varsóban a fertőzött és veszélyeztetett sertésállománnyal rendelkező uniós tagállamok, köztük Magyarország, illetve az orosz Föderáció, Ukrajna és Moldova képviselői értékelték az aktuális járványhelyzetet és a legfrissebb tudományos eredményeket.
Vytenis Andriukaitis, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa hangsúlyozta, a betegség felszámolásához és a továbbterjedés megakadályozásához regionális együttműködésre van szükség. A bizottság tervei között szerepel a tagállamok által végrehajtott védekezési programok pénzügyi támogatásának növelése.
Az FM szerint a betegség az Európai Unió több tagállamában és számos szomszédos, harmadik országban is jelen van, Ukrajnából Magyarországhoz egyre közelebb jelentenek eseteket. A vírus Magyarországra történő behurcolásának megakadályozása érdekében korábban bevezetett intézkedések továbbra is érvényben maradnak, de kulcsfontosságú az állattartók, a vadászok és a vásárlók fokozott figyelme is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van