A politikusoknak nyilvánvalóan van ráhatásuk a gazdaságra, de sokkal kevesebb, mint maguk, vagy szavazóik gondolják, eléggé ki vannak téve a nemzetközi ciklusoknak, amin jottányit sem tudnak változtatni, ám ennek ellenére a választók alapvetően az alapján ítélik meg a politikusokat, hogy van-e elég munkahely, és nőnek-e a bérek - kezd okfejtésébe blogján Zsiday Viktor tőkepiaci szakértő a most áprilisi választási eredményekről.
Az összefüggés szerinte egyértelmű: ha van bérnövekedés, akkor megtartható vagy növelhető is az aktuális kormánypártra szavazók száma, ha csökkennek a bérek, akkor viszont elpártolnak tőlük a szavazóik. Mivel a 2014-17 közötti időszakban igen magas bérnövekedés volt, így nem csoda, hogy a Fidesz szavazóinak száma nőtt - foglalja össze. Főként annak fényében nem tartja meglepőnek ezt, mert 2010-ben a devizahitelesek jobban megérezték azt, hogy elszállt az infláció és a törlesztők kamata.
Az "érzékelt" reálbércsökkenés nem a valóságnak megfelelő 6 százalék volt, hanem jóval nagyobb, 10-20 százalék lehetett - vélekedik a szakember.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)